Jobban nem is dönthettek volna a magyaregregyi Falusi Ízek Fesztiválja szervezői, minthogy a rendezvény hatodik évében a sváb ételeket versenyeztetik meg.
Mint Bencze Bernadettől, a Márévár Környéki Vendégfogadók Egyesületének képviselőjétől megtudtam, a választásban az is szerepet játszott, hogy tavaly alakult meg a településen a német kisebbségi önkormányzat, valamint Magyaregregy idén ünnepli a westfaliai Stockum településsel kialakított, gyümölcsöző partnerkapcsolata fennállásának huszadik évét.
Tegnapig tizennégy csapat regisztrált a megmérettetésre, a falubeliek mellett a környék németajkú településeiről is érkeznek versenyzők.
Talán el szabad árulni, hogy a nagynyárádiak szüreti kakaspaprikással készülnek, de a főzőversenyen kóstolható majd babos káposzta, a belsőségekből készülő jellegzetes sváb étel, a saures, héveknédli és sok más finomság is.
A bírálat után az ételek kóstolására is lesz lehetőség. A helyszínen kóstolójegyeket vásárolhatnak a látogatók, egy jegy ára kétszáz forint lesz, ezért az összegért egy kis adag, öt-hét deka ételt adnak majd, vagyis egy ezresért ötféle sváb különlegességet is megízlelhetünk.
Amíg a csapatok főznek, a látogatókat kísérőprogramok szórakoztatják, és gondoltak a gyerekekre is.
A részletes program:
9.00 Megnyitó
10.00 Német nyelvű szentmise a Kisboldogasszony templomban,
majd a templom bemutatása, története német és magyar nyelven
11.30 A magyarországi németek története
– Korb Angéla előadása német és magyar nyelven
11.30 A zsűrizés kezdete
14.30 A Szászvári német nemzetiségi énekkar műsora
15.00 Eredményhirdetés
15.30 BRANAUER – Stimungsparade (zenés, táncos műsor)
18.00 Magyaregregyi Hagyományőrző Tánccsoport műsora
20.00 Sváb bál a „Hahner” Duóval
Egész nap: kézművesvásár, pálinka-, bor- és ételkóstoló, a gyerekeknek légvár, játszótér.
A verseny időpontja: 2011. május 14. (szombat)
Helyszín: Magyaregregy, Zrínyi utca 26.