Nem is tudom, miért nem posztoltam eddig a héveknédlit. Talán mert túl sokféle változata van, én nem tudtam, melyikkel kezdjem. Talán mert olyan sok jót ettem már belőle mások konyháján. A közelgő geresdlaki gőzgombócfesztivál azonban kellő inspirációt adott ahhoz, hogy leírjam, hogyan készült a mi családunkban az egyszerű héveknédli.
• 500 gramm liszt
• 1 tasak (7 gramm) instant élesztő
• 1 tojás, a sárgája a tésztába, a fehérje a megkenéshez
• 3-4 dl tej
• csipetnyi só
• 1 kávéskanál cukor
• 1 evőkanál olvasztott vaj
Fontos, hogy meleg helyen készítsük el a tésztánkat. Az előmelegített sütő zárt ajtó mögött kellő hőmérsékletet biztosít a konyhában, de figyeljünk rá, hogy a liszt, a tej és a tojás is legalább szobahőmérsékletű legyen, vagyis utóbbiakat érdemes egy-két órával a sütés előtt kivenni a hűtőből.



Két deci tejben, egy teáskanálnyi cukorban futtassuk meg az élesztőt. A lisztet szitáljuk át, tegyünk bele egy csipetnyi sót, üssük rá a tojás sárgáját, majd öntsük bele az élesztős tejet, és gyúrjunk lágy tésztát belőle. Annyi langyos tejet adjunk még hozzá, amennyit felvesz, és jól dolgozzuk ki, míg a tészta el nem válik az edény szélétől. Nálam ezúttal összesen 4,5 deciliter tej fogyott el. Ha a tészta összeállt, takarjuk le, és meleg helyen fél-háromnegyed óra alatt kelesszük meg.



A megkelt tésztát borítsuk ki egy meglisztezett gyúródeszkára, majd osszuk négyfelé. Mindegyik cipót nyújtsuk kör alakúra, kenjük meg olvasztott vajjal, majd tekerjük fel hengeresre. Ezután következik a hurkolás, amit leírni talán nehezebb, mint a kép alapján megérteni. Tulajdonképpen egy csomót kötünk a tésztán úgy, hogy a tetején éppen csak kikandikáljon az egyik vége.



A négy gombócot kivajazott sütőtálba, tepsibe tesszük, majd további fél-háromnegyed óra alatt, meleg helyen újból megkelesztjük. Ha az idő letelt, a héveknédlit megkenjük a tojásfehérjével, majd 180 fokra előmelegített sütőben egy óra alatt kisütjük. A sütőbe a tepsi alá helyezzünk egy hőálló tálban vizet. Ha a teteje nagyon pirulna, akkor takarjuk le alufóliával, hogy ne égjen meg. Vékony hústűvel ellenőrizzük, hogy belül is átsült-e.
Ha elkészült, akkor fordítsuk ki egy deszkára, majd helyezzük tányérra a héveknédlit. Tulajdonképpen egy egyszerű, üres kalácsot kaptunk, amit nálunk a gyerekek szívesen ettek befőttel, lekvárral, de a felnőttek gyakran savanyú tojást kaptak mellé.

A gőzgombóc elkészítésének azonban még számos változata van. Majd szépen sorra vesszük mindegyiket. Nagy segítség lesz ehhez az idei, immár negyedik geresdlaki gőzgombócfesztivál október másodikán. Az egyik legjobb baranyai gasztrofesztivál, sok kedves arccal és finom ételekkel.
További információk a rendezvény honlapján, a www.gozgomboc.hu oldalon. A tavalyi fesztiválon a pekeskifli.blog is ott volt, tudósítást és képeket itt találtok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.