pekeskifli

Az egyszerű rántott leves savanyú verzióját korábban már kipróbáltam, a következő variáció nevét pedig a levesbetét adja. A Bröselsuppe (der Brösel = morzsa, prézli) a hétköznapok levese, nem kell komplex élményt várni tőle, egyszerűen azt adja vissza, amiből készült: a liszt, a zsír, a paprika, a tojás ízét. Ezért aztán egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségű alapanyagokat használunk.

Aki szereti a krumplis tésztát, az valószínűleg a babos tésztát is szeretni fogja. Nagyjából annyi a különbség a két étel között, hogy utóbbiban tört bab van a krumpli helyett. Érdemes friss tésztát gyúrni hozzá, de természetesen a száraz is megfelel. Aki nem akar, vagy idő hiányában nem tud foglalkozni a szárazbab válogatásával, áztatásával és megfőzésével, az használjon konzerv fehérbabot. Én egy bő kétszemélyes adagot készítettem.

Az egyik legegyszerűbb és leghétköznapibb étel a sváb konyhán, ennek ellenére az ünnepi asztalok gyakori vendége. Hagyományos sváb lakodalmi menüsor például elképzelhetetlen a leves után következő főtt húsokkal, és a melléjük kínált paradicsom- illetve fokhagymaszósszal.

 

1. Hevítsük fel a zsírt egy serpenyőben, és a lisztet belekanalazva, folyamatos kevergetés közben készítsünk világosbarna rántást.

2. Ha már úgy látjuk, hogy kezd megjönni a színe, akkor tegyük bele a zúzott fokhagymát, és jól keverjük össze.

3. Ne sokat késlekedjünk, mehet is bele a tej, amit adagolva, folyamatos kevergetés közben öntsünk hozzá. Sózzuk ízlés szerint, majd keverjük csomómentesre. Nálunk mindig tettek bele egy csipetnyi cukrot is, de ez természetesen elhagyható.

Nem is tudom, miért nem posztoltam eddig a héveknédlit. Talán mert túl sokféle változata van, én nem tudtam, melyikkel kezdjem. Talán mert olyan sok jót ettem már belőle mások konyháján. A közelgő geresdlaki gőzgombócfesztivál azonban kellő inspirációt adott ahhoz, hogy leírjam, hogyan készült a mi családunkban az egyszerű héveknédli.

 

Egy kollégám lelkendezve mesélte, hogy micsoda meglepetésben volt része a nyáron Szardínián, amikor egy este gyanútlanul besétáltak a közeli városkába, és ott éppen egy helyi ünnep közepébe csöppentek, ahol tízesével forogtak a nyárson a malacok – készült a Porceddu –, és jó szívvel kínálták hozzá a Carta Musicát, vagyis a papírvékony kenyeret, nem is beszélve a helyi borokról. Igazi élmény volt, amit a látottakon kívül az ízek, illatok tettek felejthetetlenné. A helybeliek ünnepeltek, de akkor és ott úgy érezte, hogy ő is ahhoz a közösséghez tartozik. Persze semmi sem volt ingyen, de nem lehetett kihagyni a tál ételt és a pohár italt sem.