Végre eljött az idő, hogy a legjobb pekeskiflik egy asztalra kerüljenek. Szederkényben most vasárnap pekekipl-versenyt rendeznek.
Nincs min csodálkozni, ahány falu a környéken, annyi elnevezés és annyi recept. Persze, mi is ott leszünk, és beszámolunk a sváb kiflik baranyai olimpiájáról. A verseny sváb fesztivál keretében zajlik, amelynek részletes programja a település honlapján olvasható.
Gyermekkorom nagy kedvence volt a mákos sufnudli. A tésztaétel sós változata az első receptek egyike volt itt a blogon, és azóta a Pécsi Borozó című szaklapban, nyomtatásban is megjelent már.
A tészta összeállításához a legegyszerűbb alapanyagokra van csak szükség, és a nudlik kifőzése sem igényel különösebb gyakorlatot, tehát igen egyszerű ételről van szól, ami a sváb konyhán amúgy nem ritka dolog.
Hozzávalók:
• 600 gramm héjában főtt burgonya
• 100 gramm liszt
• 1 db egész tojás• 1 csipetnyi só
• 2 evőkanál mák
• 2 evőkanál kristálycukor
• 1 pohár tejföl
A burgonyát héjában megfőzzük, majd amikor már egy kicsit kihűlt, megpucoljuk és alaposan összetörjük. A cukrot és a mákot gépben ledaráljuk, vagy mozsárban összetörjük. Az áttört krumplihoz adjuk a lisztet, az egész tojást és a kis sót, majd tésztává gyúrjuk. A tésztát negyedeljük, a darabokból hengereket formázunk, amelyeket felkarikázunk. A kis karikákat előbb golyóvá gyúrjuk, majd a két tenyerünkkel hosszúkás, orsó alakú nudlikat készítünk. A nudlik sodrásáról részletes, fotókkal illusztrált leírás olvasható a korábbi bejegyzésben.
Az elkészült nudlikat egy meglisztezett deszkára tesszük, közben felforralunk egy nagy lábas vizet. A nudlikat egyszerre tesszük a lobogó vízbe, és addig főzzük, míg mind a felszínre jön. Ekkor lecsöpögtetjük, alaposan megszórjuk a cukrozott mákkal, és tejföllel kínáljuk.
Ha öt ételt kellene megneveznem, amelyek leginkább jellemzik a sváb konyhát, a stifolder mindenképpen köztük lenne. Amióta eszemet tudom – szezonban –, mindig volt stifolder az asztalon, és soha nem ettem olyan finom szalámikat, mint gyerekkoromban a bólyi nagyszüleimnél.
A stifolder elnevezés eredetéről érdekes okfejtést olvastam a két évvel ezelőtti fekedi Stifolderfesztiválon, a fesztiválsátor falára ragasztva – Wild Katalin tollából. Mint írja „A hazai német lakosság ősei a török hódoltságot követő telepítések során, a 18. században kerültek Magyarországra. Ebben az időben a középnémet Hessen tartományból különböző okok miatt igen sokan vándoroltak ki… A kelet-hesseniek a Fuldai Apátság területéről jöttek, ezért őket az új hazában Stift Fuldaereknek, vagyis ’fuldai apátságiaknak’ nevezték. Az elnevezés nyelvjárási megfelelője, a Stifoller kifejezés a mai napig megőrződött…. A Stifollerek zöme a Fuldától délkeletre fekvő Rhön Középhegységből származik, ahol az állattartásnak és a húsfeldolgozásnak igen jelentős hagyományai vannak. Ezeket a betelepült németek magukkal hozták és viszonylag jól megőrizték. A hazai németség táplálkozási szokásai a német hazából hozott és az itt élő más etnikai csoportok – mindenekelőtt a magyarok – konyhakultúrájából átvett elemek összeolvadása, keveredése során alakult ki. Ez megmutatkozik a stifoldernél is, hiszen a borssal fűszerezett szalámiból Magyarországon paprikás szalámi lesz… A stifolder Dél-Magyarországon igen kedvelt szalámi. Disznóöléskor az itt élő magyarok, horvátok és szerbek is készítik; tőlük származik a ’stifolder’ elnevezés is. A Stifollerek szalámijukat ugyanis régebben Sommerwurstnak, nyári szaláminak/kolbásznak nevezték, mivel nyáron, elsősorban aratás idején fogyasztották, akkorra érett be. Mostanra már ők is átvették az új elnevezést.”A stifolder tehát nem más, mint a Stifollerek szalámija.
• 10 kg kolbászhúshoz (a húsos-zsíros részek aránya 7:3)• 20 dkg só
• 20 gramm bors
• 25-30 dkg őrölt fűszerpaprika
• 1,5 dl darált fokhagyma
A közelmúltban közös sváb vacsoraestet rendezett a Pécsi Borozó szerkesztősége és a pekeskifli blog. A baráti összejövetelre tizenketten voltak hivatalosak, a menüsor a blogon publikált receptekből állt össze, a borokat természetesen a Pécsi Borozó munkatársai válogatták. Néhány fénykép a jó hangulatban telt vacsoráról. Reméljük, lesz folytatás...
(Fotók: Dobokay Máté és pekeskifli.blog.hu)
Bár a családi tűzhely mellett évtizedeken keresztül főzött – olykor egyszerre négy generáció tagjaira is –, Wilhelm-Pék Bora egészen ötvenöt éves koráig nem gondolt arra, hogy a konyhában szerzett tapasztalatait leírja, másokkal megossza. Aztán 2009-ben fordulópont következett be az életében.
Ahogy mondja, kényszerű útelágazáshoz ért: egy szép szeptemberi napon szembesítették vele, hogy szklerózis multiplexben szenved. Az addig végzett munka elvesztése, a súlyos betegséggel való szembenézés és a tenni akarás vágya vezetett végül ahhoz az elhatározáshoz, hogy könyvet ír a főzésről, mindarról, amit harminc év alatt a tűzhely mellett megtanult, megtapasztalt, kitalált és megalkotott.
Kettős gyökerekkelWilhelm-Pék Bora szülei a bukovinai Istensegítsről származnak, ő Magyarországon született. Már gyermekkorától vegyész szeretett volna lenni, ehhez el is végezte Veszprémben a szakirányú középiskolát, ám az egyetemi felvételi nem sikerült. A Budapesti Vegyiművek hidasi gyárában helyezkedett el, ahol hamar kiderült, hogy allergiás a kén egyik vegyületére, így ott kellett hagynia a vegyész pályát. Ezek után elvégezte a jogi egyetemet, és egy ideig a hidasi cégnél maradt, vezető beosztásban, majd a szekszárdi, később a pécsi adóhivatalban dolgozott. Betegsége megállapítása óta rokkantnyugdíjas. A „Főzni az alkotás örömével” című könyve magánkiadásban jelent meg 2011-ben, a kötet a szerzőnél vásárolható meg.
