Ez a blog azért jött létre, hogy a sváb konyha hagyományait felkutassa, összegyűjtse, feldolgozza, és minél több ember számára hozzáférhetővé tegye. A hagyományok megőrzése mellett viszont teret követel magának az innováció is. Azt hiszem, ez természetes.
Karácsony közeledtével azon gondolkodtam, hogyan lehetne a blog alfáját és ómegáját, a pekes kiflit egyszer más formában, mondjuk édesen elkészíteni. A sváb sós kifli természetesen úgy jó, ahogy van, nem kell a receptjét alakítgatni. Nem is erről van szó. Inkább csak egy kis játékról, ötletelésről, tapasztalatszerzésről. A pekes kifli tésztáját alapul véve így készült el végül a kakaós kifli marcipánba göngyölt aszalt szilvával töltve, pirított mogyoróval a tetején.
Hozzávalók 48 darab kiflihez
• 2 dl langyos tej
• 10 g (1/2 evőkanál) kristálycukor
• 50 g friss élesztő, vagy 2 tasak 7 g-os szárított élesztő
• 900 g liszt
• 100 g kakaópor
• egy evőkanál porcukor
• 2 dl napraforgóolaj
• 3-4 dl langyos víz
• 1 tojássárgája
• 300 g marcipán
• kb. 400 g aszalt szilva
• két evőkanál darabolt mogyoró
• egy evőkanál barnacukor
A cukrot, a langyos tejet és az élesztőt egy nagy bögrében összekeverjük, lefedjük, majd meleg helyen tartva megvárjuk, míg az élesztő feldagad.
Közben összeszitáljuk a lisztet, a porcukrot és a kakaót. Ha nincs elég meleg a konyhában, akkor én egy kicsit be szoktam melegíteni a sütőt – úgy harminc-negyven fokra, majd lekapcsolom – és ott pihentetem a lisztet, amíg az élesztő felfut. Ha ez megtörtént, akkor következik a tészta dagasztása, ami legalább tíz perces munka. Ha úgy érezzük, hogy száraz az anyag, akkor vizezzük be a tenyerünket, úgy pótoljuk a nedvességet. Ha túl lágy, akkor hintsük meg egy kevés liszttel. Ha a tészta szépen elválik a dagasztótáltól, akkor nagyjából elkészültünk. Ezután egy óra kelesztés következik – ilyenkor is jól jöhet a langyos sütő melege –, addig el lehet készíteni a tölteléket és a kiflik tetejére kerülő mogyorót.
A marcipánt nyújtsuk ki néhány milliméter vékonyra, vágjuk fel kis téglalapokra és tekerjük. sodorjuk bele az aszalt szilvákat. Mind a negyvennyolcat. Ha a szilvák túl nagyok, akkor nyugodtan felezhetjük is, de arra vigyázzunk, hogy a sütemény édességét alapvetően a töltelék adja majd meg, így ne spóroljuk vele. Én a kiflik egy részébe jól összeállt, régi meggylekvárt tettem, az is megfelelt.
A darabolt mogyorót egy felhevített serpenyőben pirítsuk meg, majd tegyük félre. A kanálnyi barnacukrot egy kis nyeles edényben, kétkanálnyi vízben oldjuk fel, forraljuk egy kicsit, majd dobjuk bele a mogyorót és karamellizáljuk. Egy-két perc után vegyük le a tűzről és tegyük félre. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Ha az egy kiló lisztből készült kelt tésztát négy cipóra osztjuk, majd azokat kerek lapokká nyújtva tizenkét-tizenkét cikkre vágjuk fel, akkor negyvennyolc kiflit kapunk. Én ezzel az aránnyal számoltam. Minden cikkbe tegyünk egy tölteléket, tekerjük fel, a széleit egy kicsit sodorjuk hegyesre. A kifliket tegyük sütőpapírra – a háromszög csúcsa alulra kerüljön, mert akkor nem nyílik ki a sütőben, miközben dagad –, majd 15-20 perc alatt süssük ki.
Az elkészült forró kifliket kenjük meg cukorsziruppal, majd mindegyik tetejére tegyünk egy keveset a mogyoróból. Melegen nagyon finom, de kihűlve is bátran kínálhatjuk. Másnap már jobban csúszik egy pohár teával vagy kávéval.
