pekeskifli

Karácsony elmúltával még egy gyors utánlövés, így jövőre már nem kell újra bejgli receptet keresgélni.

Tudom, mindenkinek megvan a saját tuti összeállítása. Ez sem más, mint a többi, talán annyiban különleges, hogy libazsírral készült. Mérsékelt márványozottság, enyhe, még elviselhető repedezettség. Sok, de nem túl édes töltelék, feszes állag. Első bejglinek tökéletesen megfelelt. De előbb egy kis kultúrtörténet.

„Posonyi finom mákos kaláts”

Ha a kalács és kenyér fogyasztásának miértjét kutatjuk, már a karácsonyi bőség fogalmához közeledünk. Mindkettő az életet jelképező búzából készül, a bőséget, a jólétet jelképezi, a testi és a szellemi táplálékot egyaránt. Itt kell megemlékeznünk a karácsonyi diós és mákos kalács, vagyis a mai bejgli vagy bájgli eredetéről is: „Készüljön bár omlós, avagy egyszerű kelt tésztából, legyen a tölteléke dúsabb vagy soványabb, mindig büszkesége a ház úrnőjének, akkor is, ha nem ő maga készítette, hanem a cukrásztól hozatta” – írja az Ínyesmester szakácskönyve 1932-ben.

Történetének kezdete éppen száz évvel régebbre tehető: a karácsonyt német divat szerint kezdtük ünnepelni a reformkorban. Akkor került a szalonokba a karácsonyfa is, a fára pedig a szaloncukor. A bájgli elnevezése a német beugen (meghajlít) szóból ered, maga a sütemény pedig egy sziléziai, XVI. század óta ismert finom kalácsfajta. Hogy miért éppen mákkal és dióval van töltve, arra a karácsonyi ételek már említett, mágikus jellege ad magyarázatot. Czifray István 1830. évi – majd a későbbi években számos kiadást megért – Magyar nemzeti szakácskönyvében már „Posonyi finom mákos kaláts” néven szerepel. Az említett Ínyesmester – azaz Magyar Elek – szintén Pozsonyban kóstolta meg először: „Nekem például a béke éveiben karácsonynál sokkal jobban ízlett a dióspatkó április végén, amikor tudniillik rendszerint Pozsonyba utaztam a lóversenyekre és soha el nem mulasztottam, hogy jókora csomag diós süteményt ne hozzak magammal Wendlertől, a nagyhírű pejglisütőmestertől...”

(Forrás: www.szabadsag.ro)

1. A zsírt a lisztben elmorzsoljuk, majd a cukros tejben elkevert élesztővel és a többi hozzávalóval együtt lágy, de még kezelhető tésztává gyúrjuk. Follpackba csomagolva egy jó fél órát pihentetjük a hűtőben, közben elkészítjük a töltelékeket.

2. Ez mindkét esetben egyszerű: az őrlemények kivételével minden hozzávalóval együtt felforraljuk a tejet, illetve a vizet, majd ezután keverjük bele a mákot, illetve a diót és a morzsát. A masszát rövid ideig főzzük. Legyen még kenhető, de inkább ragacsos, mint folyékony, mert különben eltűnik a tésztából.

3. A tésztát én két részre osztottam, majd sütőpapíron téglalap alakúra nyújtottam. Szépen elosztottam rajtuk a töltelékeket, majd a széleit behajtva feltekertem. Ehhez jó segítséget adott a sütőpapír, amivel egyenletesen lehet mozgatni, tekerni az egyébként kényes tésztát.

4. A rudakat ezek után kétszer megkentem a tojás sárgájával – hagyva időt arra, hogy az első réteg rendesen megszikkadjon – majd 180 fokos sütőben egy óra alatt megsütöttem. Kihűlés után szeleteljük, lehetőleg nagyon éles késsel, mert így még kisebb a szétesés, forgácsolódás veszélye.